2011. április 14., csütörtök

A Rajkó Zenekar és Madarász Katalin a VAGYOK 2011 Gálán

Nagyszerű előadásokkal, megható produkciókkal zárult a Vakok és Gyengénlátók Országos Kulturális és Művészeti Találkozója, azaz a VAGYOK 2011 
 
A rendezvénysorozat még februárban indult, amikor is a Fehérvárcsurgón a Károlyi-kastélyban a Székesfehérvári Első Lions Club (az egész programsorozat szervezője) és a Fejér megyei Szent György Kórház közös szervezésében megrendezésre került egy tudományos konferencia, amely a cukorbetegség gyermekkori szövődményeiről, így a szembetegségekről szólt. Aztán, március 18-án, a Csók István Képtárban nyílt meg az országos találkozóra nevező látássérültek által alkotott képzőművészeti tárgyak kiállítása. Másnap a Köfém Oktatási- és Közművelődési Házában az előadó művészeté volt a főszerep, egyéni és társas produkciókkal szórakoztatták a nagyérdeműt. A legjobbak pedig részt vehettek azon a gálán, amelyet hétfő este rendeztek meg a Vörösmarty Színházban. A köszöntőt Pleizer Lajos, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke mondta.
- „Néha egy vak is láthat jobban, mint az egészséges szeműek” – mondta egykor Peter Freund. Úgy gondolom, igen szemléletesen írta le azt a csodát, amiben e néhány napban, és a mostani gálaműsoron is részesei lehetünk. A Vakok és Gyengénlátók Országos Kulturális és Művészeti Találkozója idei rendezvénysorozata is ezeket a gondolatokat erősíti meg bennünk, amiért köszönettel és hálával tartozunk a szervezőknek. A Székesfehérvári Első Lions Klub éppen egy évtizede vállalta fel azt, hogy segítséget nyújt a teljes élet megéléséhez olyan embertársainknak, akik nem kapták meg az élettől a látás képességét, vagy később romlott meg a látásuk, vesztették el azt. Ennek az elképzelésnek, kezdeményezésnek egyik formája e kulturális találkozó, ahol a vakok és gyengénlátók ezúttal is bebizonyították, képesek olyan csodák megalkotására, mint ép és egészséges, avagy látó társaik – hangsúlyozta Pleizer Lajos.
Hozzátette, a rendezvényeken megismerhettük a vakok és gyengénlátók lelki világát, az élethez való viszonyukat. Képzőművészeti alkotásaik, zenés-, táncos produkciók magukkal ragadták a szemlélődőt. Olyan tűz, sajátos mondanivaló áradt az alkotásokból, amit nehéz szavakkal elmondani.
A folytatásban előbb a legjobb előadóművészek léptek színpadra, majd Jánoki Márió Székesfehérvári vak kisfiú adott koncertet. 
Zárásként a Rajkó Zenekar és Madarász Katalin énekes közös koncertjére került sor.

2011.04.07. 10:30

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése